Big stories

Nem csak a zöld-sárga pécsi busztársasággal vannak problémák, hanem a bordó-fehér baranyai távolságit is sarokba kellene állítani, de azért életre szóló élményekben lehet része az embernek közben. 
Reggel 7.40 van, állok a buszmegállóban, szívdobogva, izgatottam várom, hogy milyen buszremeket küldenek formás popóm Pécsre szállítására. Még 4 perc és itt is lesz. 
7.53 van. Ugyanabban a pózban várok. Szívem hevesebben ver. Hol a busz? Mellettem két idős néni beszélget jóízűen. Aranyosak, ahogy elrötyögnek egymással. Az egyik épp most jött haza egy külföldi útról, az élményeit meséli: “Hááát az olyan szép volt, hogy a nagy csodálkozásban úgy kellett visszaszívnom a szemeimet, nehogy ott maradjanak csüngve (…) Egy meredek szakadék fölött mentünk, mondom itt még kapaszkodni se lehet…”
Jön a busz.
Közeledik. Közeledik. Kicsi szívem egyre hevesebben ver, izzadtan szorítom az aprót, amit most gondosan kikészítettem otthon, nehogy megint összetűzésbe kerüljek egy vérmes sofőrrel. (Pár napja hétvégén, amikor amúgy is egymást érik a buszok a megállóban, mint a négyeshatos a pesti nagykörúton, ötezressel akartam fizetni egy Pécsre tartó buszon. Sofőr nem tudott visszaadni, le akart szállítani, mert “ő nem kötelezett pénzváltásra”, aztán kioktatott, hogy otthon igazán összekészíthettem volna 250 forintnyi zsetont.)
De visszatérve a ma reggeli buszhoz:
Közeledik. Éééééés… elhúz. Szó nélkül. De talán még integetett is nekünk, hogy sziasztok emberkék, én már itt se vagyok!

#&//*!%!#@#!!!

Óóó, semmi gond, 8.11-kor jön a következő busz. Csak mondjuk azzal nem érek be időben. Keine Panik auf der Titanic, a mellettem beszélgető nénik vidámak, majd elhallgatom őket addig: “A kapálást mindenkinek ajánlom, meggyógyítja a derékfájást. Múltkor úgy fájt a derekam, hogy napokig csak feküdtem. Aztán kimentem a kertbe, látom, hogy a gaz akkora mint maga a palánta. Te atyaúúúristen, mondom. (És fogta a fejét.) ELőször csak mint a cövek kapargattam egy jó hosszú nyelű kapával a földet, aztán csak kapargattam, mentem egyre lejjebb és azt vettem észre, hogy elmúlt a hátfájásom.” 
Ők feledtették velem a haragomat. Köszönöm vidám nénik.

Egyik nap egyedül voltam otthon. Teli volt a szemetes, ezért gondoltam, leviszem a szemetet. Így is történt. A szemétledobó helyiség egy fél emelettel lejjebb van. Fogtam a szemétledobó helyiség kulcsát meg a szemetet és kijöttem a lakásból, nyitva hagyva az ajtót. Gondoltam, csak egy percre ugrom ki, csak nem csapódik be az ajtó, amíg kint vagyok.
De becsapódott. Én meg kint maradtam.
Na, most mit csináljak? Hívjam a szomszédot, hogy segítsen? Menjek le a gondnokhoz? Így ültem kint a lépcsőház lépcsőjén vagy tíz percig tanakodva. Aztán, hogy hogy nem, ahogy ott ülök tűnődve, eszembe jutott valami. Hiszen a piti betörők a filmekben mindig hajcsatokkal buherálják meg a zárat. Fejemhez kaptam e gondolatra - természetesen még egy nyamvadt hullámcsat sem volt a hajamnak nevezett szénaboglyában, meg különben is, én nem vagyok piti betörő, hogy ilyesmihez értsek. 
A következő pillanatban, mint derült égből a villámcsapás született meg bennem a világmegváltó gondolat. Bedugom a szemétledobó kulcsát a fal meg a zár nyelve közé a résbe, kicsit megnyomom a zár nyelvét és voilá - szezám tárulj. :D Bent vagyok a lakásban.

Volt egy 11:56-kor induló Intercity járat Pécsre, de most eltörölték.

Reggel 8-ra van időpontom az okmányirodába személyi igazolványt cseréltetni. Ott vagyok már 7.45-kor, tömörülök a sok büdös emberrel a lépcsőn, mert csak 8-kor nyitnak. Tele van lepukkant emberekkel. Az amúgy is levegőtlen helyiségbe ekkor lép be egy csöves külsejű ember, és majdnem elhányom magam, olyan büdös. Menekülni nem tudok, mert akkor soha nem kerülök sorra. Mikor már alig kapok levegőt, v

Beteg voltam, szédültem, hányingerem volt. Aztán kaptam egy cukrot, amit megettem és hirtelen jobban lettem.

Csak leesett a vércukorszintem.